ITT ÉS MOST
A Média Akadémia magazinja

Akiken a határ ment át
Május 29-én különös háttér előtt tartott előadást Szabadkán Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és nagykövet a Trianonhoz vezető út és a gyógyulás útja címmel. Miközben délelőtt a vajdasági magyar nyilvánosság helyzetéről vitatkoztak újságírók és szerkesztők a Sajtószabadság Alapítvány médiatanácskozásán, néhány órával később magyar zászlót gyújtottak fel a városközpontban. Este a Népkörben Trianon örökségéről, a történelmi kisebbségek helyzetéről és a megmaradás lehetőségeiről esett szó.

A hetedik legmagányosabb nemzet vagyunk Európában
Az Egészségügyi Világszervezet a magányt globális egészségügyi válságnak nyilvánította, ami károsabb, mint a napi dohányzás és mára elérte a járványszintet. Számos kockázattal jár, növeli a stroke, a kardiológiai betegségek, a kognitív hanyatlás (Alzheimer kór, demencia) kockázatát. Nagy hatású, komoly veszélyeztető tényező.

Futni mentem?
A Suhanj! Alapítvány az a közösség, amely nem „csak” a mozgáskorlátozottak és látássérültek sportolását segíti, hanem az épekkel való közös mozgást tűzte ki célul.

Momo és az időrabló Szürke urak
Felnőtt fejjel nem gyakran járunk ifjúsági előadásokra, hacsak nem gyereket kísérünk, de a Momo esetében valahogy mégis azt éreztem, hogy érdemes félretenni ezt a kategóriát, és egyszerűen csak nézőként beülni az Örkény Színházba.

Rájöttem, hogy van időm élvezni dolgokat
Pion István író, újságíró első regénye áprilisban jelent meg „A Búbánat-völgyön át címmel, a Jelenkor Kiadó gondozásában. A regényben egy felnövéstörténet keretében beszél a gyerekkorában, majd az egyházi iskolában őt ért abúzusról.

Gyakorlat teszi a mestert
Beülni egy stúdióba a mikrofonok és a kamerák elé, könnyű feladatnak tűnhet, de korántsem az. Különösen a legelső alkalommal, amikor még szokatlan a helyzet. Egyszerre több dologra is figyelni kell,