
A Varjú-akta: Mezítláb a fagyban
A Bálint György Újságíró Akadémia hallgatói a képzés során közéleti és online újságírást, kulturális és magazin újságírást, rádiózás és podcast készítést, és a szakmai gyakorlat órákon az elsajátított ismeretek gyakorlatban történő alkalmazását is tanulják. Eközben folyamatosan készítenek anyagokat, riportokat, interjúkat, cikkeket, és oldanak meg különböző feldatokat. A legjobban sikerült munkákat az Újságíró Akadémia magazinjában is közzétesszük.
Az alábbi megoldás Fige-Murányi Edina munkája, ami a rádiózás és podcast készítés órán Farkas Erika oktató által kiadott feladatra érkezett.
Móra Ferenc: A cinege cipője című versének feldolgozása tényfeltaró/ oknyomozó hátter műsorként.
A Varjú-akta: Mezítláb a fagyban
Műsoridő: kb. 8-10 perc
Hangvétel: Hivatalos, tényfeltáró, tárgyilagos, de a károsultak mellett határozottan kiálló szereplők:
Riporter: Szigorú, szakmai, a fogyasztói jogokat szem előtt tartó oknyomozó újságíró.
Cinege: A legsúlyosabb egészségügyi és anyagi kockázatnak kitett főkárosult.
További érintettek (Rigó úr, Gólya úr, Sün úr): szerződéses partnerek, akiknél szintén lejárt a teljesítési határidő.
Varga Varjú: A monopolhelyzetben lévő, mulasztást elkövető egyéni vállalkozó.
1. Bevezetés (Intro) Zene/Effekt: Kimért, komoly, híradós szignál. Háttérben fagyos szélzaj.
Riporter: „Köszöntöm Önöket, ez a Varjú-akta. Mai riportunkban egy súlyos, az egész erdőközösséget érintő ellátási problémának járunk utána. A meteorológiai fagyok beálltával a téli lábbelik beszerzése kritikus fontosságúvá vált. Szerkesztőségünkhöz számos lakossági bejelentés érkezett a helyi suszterműhely teljesítési moráljával kapcsolatban. Helyszíni szemlénket a legveszélyeztetettebb helyzetben lévő ügyfélnél, a Cinegénél kezdjük.”
2. Tényvázolás: A Cinege esete Zene/Effekt: Minimális, feszültségkeltő háttérzene.
Riporter: „Itt várakozok a Cinege úrfi állandó lakhelyéül szolgáló tölgyfaág alatt. Amint az a hallható fázós hangokból is kikövetkeztethető, a panaszos jelenleg is lábbeli nélkül, közvetlenül a fagyos felületen tartózkodik, ami súlyos egészségügyi kockázatot jelent. Cinege úrfi, kérem, ismertesse a szerződés részleteit.”
Cinege: (Reszkető, de hivatalos próbáló hangon) „A megrendelést és a foglaló kifizetését még az őszi időszakban megtettem. Varga Varjú vállalkozó garantálta, hogy az első fagyok beállta előtt leszállítja a bélelt bőrcipőt. Ezzel szemben a határidő hetekkel ezelőtt lejárt. Jelenleg fizikailag képtelen vagyok élelmet keresni, a kihűlés határán állok.”
Riporter: „Köszönöm. A helyzet tehát egyértelmű szerződésszegés, amely közvetlen életveszélyt idézett elő.”
3.Csoportos panaszbejelentés: A további károsultak
Riporter: „A vizsgálat során kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó. A műhely előtt a károsultak csoportosulása figyelhető meg. Rigó úr, Ön milyen minőségben érintett?”
Rigó: (Komolyan, felháborodva) „Mint az Erdei Filharmonikusok hivatalos szólistája, hivatásszerű használatra rendeltem meg a fellépőcsizmámat. A teljesítés elmaradása miatt elmaradnak az előadásaim, ami jelentős bevételkiesést okoz. A vállalkozó részéről csak szóbeli halogatást, úgynevezett ’majd holnap’ ígéreteket kaptam.”
Riporter: „Értem, tehát gazdasági kár is fennáll. Gólya úr, Önnél mi a helyzet?”
Gólya: (Hivatalos hangon) „Én a mocsári munkavégzéshez szükséges gázlócsizmát rendeltem meg, az alapanyagot – jó minőségű bőrt – előre biztosítottam. A vállalkozó kisajátította az anyagot, a munkát nem végezte el. Egy lábon kényszerülök várakozni a jégen, ami munkajogi szempontból is tarthatatlan.”
Sün úr: „Magánszemélyként csatlakozom. A téli álomhoz szükséges téli papucsom hiányában a hibernációs folyamatomat nem tudom megkezdeni.”
4.Hivatalos szembesítés a szolgáltatóval Zene/Effekt: Határozott kopogás a fán. Kalapácshangok, amelyek hirtelen abbamaradnak.
Riporter: „Varga Varjú úr! A sajtó képviselője vagyok. Kérem, nyissa meg a műhelyt a vizsgálat előtt.”
Varga Varjú: (Belülről, feszülten) „Kérem a vizsgálat elhalasztását! Jelenleg kapacitáshiánnyal küzdök, a nyitva tartás technikai okok miatt szünetel!”
Riporter: „Varga úr, Ön monopolhelyzetben van a környéken, és a hatályos jogszabályok értelmében köteles elszámolni a beszedett előlegekkel és a vállalt határidőkkel.
Kérdezem Önt: mi az oka annak, hogy miközben a kiszolgáltatott Cinege úrfi lába a fagyban roncsolódik, Ön nem teljesíti a szerződéses kötelezettségeit?”
Varga Varjú: (Kilép az odúból, védekezően) „A vádakat visszautasítom! Vis maior esete áll fenn. A Gólya úr méretei miatt logisztikai problémáink adódtak, a Cinege úrfi pedig nem működött együtt a méretvétel során, folyamatos helyváltoztató mozgást végzett!”
Riporter: „Ez nem mentesíti Önt a felelősség alól. Felszólítom Önt, hogy azonnal rangsorolja át a feladatait. A fogyasztói és humanitárius szempontokat figyelembe véve követeljük, hogy a legsúlyosabb helyzetben lévő ügyfél, a Cinege lábbelijét haladéktalanul, még a mai napon készítse el!”
Károsultak: „Úgy van! Azonnali teljesítést!”
Varga Varjú: (Látva a jogi következményeket, hivatalos hangon) „Megértettem a felszólítást. Rendkívüli munkaidő-meghosszabbítást rendelek el. Ideiglenes jelleggel, fakéreg alapanyagból azonnal megkezdem a Cinege-féle megrendelés legyártását.”
5.szegzés és Elbúcsúzás
Riporter: „Sikerült elérnünk az azonnali jogorvoslatot. A Varga és Társa Susztervállalkozás a sajtónyomás hatására megkezdte a krízishelyzet elhárítását. Szerkesztőségünk továbbra is monitorozni fogja a helyzetet, egészen addig, amíg a Cinege és a többi károsult át nem veszi a szerződésben rögzített árut. Önök a Varjú-akta mai adását hallották.
Ne feledjék: a jogaik télen sem fagynak be. A mikrofonnál a Riporter, eredményes és biztonságos hetet kívánok mindenkinek.”
Zene/Effekt: Komoly, záró szignál, háttérben a munka megkezdését jelző ütemes kalapálás.
Kiemelt kép forrás: Pixabay


