Akiken a határ ment át

Május 29-én különös háttér előtt tartott előadást Szabadkán Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és nagykövet a Trianonhoz vezető út és a gyógyulás útja címmel. Miközben délelőtt a vajdasági magyar nyilvánosság helyzetéről vitatkoztak újságírók és szerkesztők a Sajtószabadság Alapítvány médiatanácskozásán, néhány órával később magyar zászlót gyújtottak fel a városközpontban. Este a Népkörben Trianon örökségéről, a történelmi kisebbségek helyzetéről és a megmaradás lehetőségeiről esett szó.

Aznap a Sajtószabadság Alapítvány két rendezvényt is szervezett Szabadkán: délelőtt a Tiszta Sor médiatanácskozást, este pedig Jeszenszky Géza előadását a Népkörben.

A két esemény látszólag különböző témákról szólt, a nap végére azonban ugyanazok a kérdések rajzolódtak ki: közösség, képviselet, nyelv és megmaradás. Közben néhány utcával arrébb, Szabadka központjában magyar zászlót gyújtott fel néhány ballagó diák.

Az incidensről az esti rendezvényen nem esett szó. Nem tudni, hogy a résztvevők közül ki értesült róla addigra, és ki nem. Újságíróként azonban nehéz volt nem felidézni, amikor néhány órával később ugyanabban a városban a történelmi kisebbségek helyzetéről és lehetőségeiről folyt a beszélgetés.

Az estét Purger Tibor vezette fel. A Washingtonban élő újságíró felidézte, hogy Jeszenszky Géza már a rendszerváltás utáni években közvetlenül foglalkozott a vajdasági magyarság helyzetével, és úgy fogalmazott: a konzervatív magyar történészek közül kevesen közelítik meg olyan összetetten a trianoni kérdést, mint ő.

Jeszenszky előadásában az Elveszett presztízs című könyve alapján beszélt Trianon okairól, Magyarország szomszédsági politikájáról, az új magyar kormány külpolitikai lehetőségeiről, valamint azokról a történelmi és politikai tapasztalatokról, amelyek szerinte ma is kijelölhetik a „gyógyulás útját”.

A volt külügyminiszter és nagykövet előadásának kiindulópontja az volt, hogy a történelemből csak akkor lehet tanulni, ha kritikusan és önkritikusan vizsgáljuk. Az Elveszett presztízs nem egyszerűen Trianon történetét mutatja be, hanem azt a kérdést boncolgatja: mi történt volna, ha nem tör ki az első világháború.

Többségében a dualizmus kori Magyarország nemzetiségi politikájáról esett szó. Jeszenszky hangsúlyozta, hogy a kiegyezés utáni Magyarország sok tekintetben sikeres ország volt, amelynek nemzetiségi törvénye ma is figyelemre méltó dokumentum. Beszélt arról is, hogy létezett a tolerancia intézménye, ugyanakkor a kor politikája nem talált megnyugtató választ arra, miként lehetne összetartani egy soknemzetiségű országot a nacionalizmus korában.

Előadásában többször visszatért arra a kérdésre, miként viszonyult a magyar politikai elit a nem magyar közösségek autonómiatörekvéseihez. Felidézte, hogy a történelmi Magyarország számos vidéke etnikailag kevert térség volt, ezért a korabeli vitákban az autonómia és a nemzetállami törekvések gyakran egymás ellentét párjai voltak. Szó esett Kossuth dunai konföderációs elképzeléséről, Tisza István figyelmeztetéseiről, a Monarchia lehetőségeiről, valamint arról is, hogyan alakult ki az a nemzetközi környezet, amely végül a trianoni békeszerződéshez vezetett.

Jeszenszky Géza ugyanakkor nem állt meg a történelmi okok elemzésénél. Az integráció és az asszimiláció különbségéről beszélve olyan európai példákat is említett, mint Dél-Tirol vagy a finnországi Åland-szigetek, amelyek szerinte azt mutatják, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetére léteznek működő megoldások. Kitért arra is, hogy a rendszerváltozás után Európa részben felismerte korábbi mulasztásait a kisebbségi jogok tekintetében, ugyanakkor a történelmi kisebbségek helyzete a többségi nemzetek ellenállása miatt többnyire ma is rendezetlen. Szerinte nem elegendő ajánlásokat megfogalmazni a nemzeti kisebbségek jogairól. Az Európai Uniónak jogi garanciákat kellene biztosítania a történelmi kisebbségek számára is. Ennek egyik akadályát abban látja, hogy számos nyugat-európai ország nem tesz különbséget a történelmi és a bevándorlás nyomán létrejött új kisebbségi közösségek között. Véleménye szerint fel kellene ismerni, hogy vannak, „akik nem a határokon mentek át, hanem a határ ment át rajtuk”. A külhoni magyarság történetét nehéz lenne ennél érzékletesebben összefoglalni.

Az előadást követően a Népkörben már nem elsősorban az volt a kérdés, hogyan alakultak a határok száz évvel ezelőtt, hanem hogy a gyógyulás útján milyen lehetőségei maradtak a történelmi magyar közösségeknek a 21. században. Dévavári Zoltán helyi történész a Népkör mint helyszín történelmi jelentőségére hívta fel a figyelmet, majd a vajdasági magyar közélet néhány érzékeny kérdését is érintette.

Szóba került a magyar–szerb történészbizottság működése, a kollektív emlékezet néhány rendezetlen kérdése, valamint a kisebbségi érdekképviselet és a pluralizmus viszonya is. Ennek mentén Purger Tibor a mindennapi tapasztalatok felé terelte a beszélgetést. A történelmi példák után a nyelvhasználat, a gazdasági szereplők szerepe és a nemzetiségek mindennapi láthatósága került előtérbe. Purger a gazdasági élet felől közelített, és felvetette, hogyan lehetséges: miközben magyarországi tulajdonú vállalatok, mint a MOL vagy az OTP, jelen vannak Vajdaságban, magyar nyelvű feliratokkal vagy ügyintézéssel alig találkozni?

Jeszenszky egyetértett a felvetéssel. A Ceaușescu-korszak erdélyi tapasztalataira utalva arról beszélt, hogy ahol jelentős magyar közösség él, ott természetesnek kellene lennie a kétnyelvűségnek a mindennapi életben is.

A nyelvhasználatról szóló eszmecsere után a hallgatóság is bekapcsolódott a beszélgetésbe. A kérdéseik már szinte kizárólag a jelen dilemmáit érintették. Szó esett az új magyar külpolitika várható irányáról, a vajdasági magyar érdekképviselet mozgásteréről, az autonómia lehetőségeiről, valamint a kisebbségi és többségi nyelvek viszonyáról.

Az új magyar külpolitika kapcsán Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és nagykövet arról beszélt, hogy Magyarország érdeke a nyugati szövetségi rendszerhez való szoros kapcsolódás, mert a határon túli magyarok támogatására is elsősorban ott találhat partnereket. A kisebbségi érdekképviseletről szólva hangsúlyozta, hogy a külhoni magyaroknak maguk kell eldönteniük, milyen ügyeket tartanak fontosnak, és kiket bíznak meg azok képviseletével. A nyelvhasználat kérdésében pedig úgy fogalmazott: ideális esetben az együtt élő közösségek tagjai ismerik egymás nyelvét, ugyanakkor elfogadhatónak tartja, hogy bizonyos helyzetekben egy közvetítő nyelv töltse be ezt a szerepet.

Az est végére már jóval kevesebb szó esett Trianonról. Helyette ugyanazok a kérdések kerültek előtérbe, amelyek a délelőtti médiatanácskozáson is vissza-visszatértek: nyelv, közösség, képviselet és megmaradás.

Dudás Robert

képforrás: Szabad Magyar Szó

könyvborító: libri.hu

kiemelt kép: Wikipedia.org