Írásaival küzdött az emberséges lét jogáért a kiváló publicista

Bálint György író, újságíró, műfordító a felháborodás művészének nevezte magát. Többféle műfajban alkotott, mestere volt a publicisztikának, valamint a kritikának. A humanizmus volt az életeszménye, írásaival a fasizmus térhódítása ellen és a szegénység felszámolásáért küzdött. A polgári és a demokratikus értékek egyik legjelentősebb őrzőjeként tartják számon. Rövid pályafutása során több, mint ezer cikke, írása látott napvilágot, amelyekben nyíltan képviselte az álláspontját és a világnézetét. Nevét 1986-ban vette fel a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró iskolája.  

A pályakezdés évei

Bálint György már nagyon fiatalon a tudás megszerzése felé fordult, tehetsége is korán megmutatkozott. Érettségi után a budapesti egyetem bölcsészkarának magyar – francia szakára jelentkezett, de felvételét a numerus clausus, a zsidóság egyetemi felvételi arányát korlátozó, 1920. évi XXV. törvénycikk értelmében elutasították. Később apja kérésére elvégezte a Kereskedelmi Akadémia egyéves tanfolyamát, közben pedig a Nyugat -hoz pályázott verseivel, melyek közül kettő meg is jelent az 1925. áprilisi számban.

Bálint György forrás: cultura.hu

Az újságírói pályafutását 1926-ban Az Est Lapok szerkesztőségében kezdte. Verseinek köszönhetően és nagybátyja segítségével jutott el Mikes Lajoshoz, az irodalmi szerkesztőhöz. Még ebben az évben felvették a „rendőri riporter” segédjének, nem sokkal később már önálló interjúkat is készített. A nyelvtudása is segített az előmenetelben, mivel őt küldték ki interjúkat készíteni az ideérkezett hírességekkel. Ez a munka a következő évtizedben meghatározta az életét. 1929 és 1939 között a Pesti Napló munkatársa volt, a kötelező feladatok mellett viszonylag szabadon választhatott témákat. Eközben a Daily Express és az amerikai Hearst-lapok tudósítójaként is dolgozott.

1929-ben jelent meg az egyetlen versgyűjteménye, a Strófák. Érdemes felidézni a gyűjteményből egyik versét.

forrás: moly.hu

Csak most rohanj belém, tavasz!

Most vad szelek zúdulnak rám Labradorból

És kékbe dermedt lehelletüket küldik rám a fjordok,

Elkergették a déli partok drága erjedését

És elnyelték előlem a zenét, amit

Amerikából küldött zengőn a rádió:

Most, most csak én vagyok, és eltünt hangok és rímek

Helye üresen tátong és meghalt a mozgás,

Most őrült súlyú bénulás rokkant belém és a világba,

Most minden álom letaglózva fekszik

És egy fáradtan, örökké zakatoló személyvonat

Halálos lassú zaja minden zene

És kereskedelmi utazók kártyáznak pipafüstben;

Csak most, most kellene valami,

Most, most kellene harsányan, vadul örülni,

Vagy zokogni fekete drapériás szobákban

És mély jajszóval, mint a tragédiákban,

Most kellene minden piros düh, minden lila tánc,

Most kellene egy titkos szerelem, egy bombarobbanás,

Most kellene egy szédítő versenyfutás,

Csak most, most rohanj belém Tavasz!

 

A versírást később teljesen háttérbe szorította életében a publicisztika és a műfordítások. Említsünk meg néhányat ezek közül.

Publicisztikák: Naplótöredék (1933), A tintahal (1933), Feltámadás (1936), Bukás (1936), A szektaszellem ellen (1937), 48 és 49. (1937), A szellem megszólal (1938), Egy vígasztalóval kevesebb (1938)

A publicistát sokat foglalkoztatta a felnőtt lét és a felelősségvállalás kötelezettsége, a lét értelmének keresése, az igazság iránti vágy és a mindennapok gyötrelmei között érzékelt ellentét. Az alábbi néhány gondolat jól példázza ezt, amelyet az Egy elmebeteg naplójából című írásában érzékletesen fogalmaz meg.

„Senki sem felnőtt addig, amíg hazugsággal igyekszik enyhíteni életét. Senki sem felnőtt addig, amíg tovább akar érni a tényeknél, amíg az élet „értelmét” keresi, amíg rejtett szépségeket és értékeket magyaráz helyzetekbe és emberekbe. Lelke mélyén kiskorú mindenki, aki így vigasztalja magát: „kell, hogy valami mélyebb értelme legyen az egésznek, mert különben nem lehetne kibírni”.  A felnőtt már tudja, hogy nincs semmi értelme, de valahogy mégiscsak kibírja. Abban a pillanatban válik felnőtté az ember, amikor nem érez többé csalódást.” 

Igényes műfordításaira is érdemes figyelmet fordítani:

Műfordítások: John Galsworthy: A túlsó parton (1929), Pierre Mac-Orlan: Dinah Miami (1929-ben folytatásokban a Pesti Napló-ban; 1930-ban könyv alakban), Alfred Machard: Hajsza (1930), Eberth Ingeborg: Kreuger (Ivar) gyufakirály szerelmei (1932), Sinclair Lewis: Egy modern asszony szíve (1933), John Galsworthy: A virágzó vadon (1935), Ann Bridge: Griffmadár (1940), Stuart Cloete: A harcos nép (1940)

Bálint György forrás: europeana.eu

Bálint György közreműködött az 1935-ben indított Gondolat című lap szerkesztésében is, ahol szintén sok cikke jelent meg. Nem sokkal később ez a lap az Illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának legális lapja lett. 1936-tól Mihályfi Ernő invitálására a Magyarország szerkesztésében is szerepet kapott, ebben a lapban sok rövid jegyzete név nélkül jelent meg.

1939-et követően egyre kevesebb lap maradt, ahol Bálint György publikálhatott. Feloszlatták Az Est lapot, a Pesti Napló megszűnt, a Magyarország pedig Teleki Pál lapja lett. Bár az Újság, a Népszava és a Magyar Csillag is közölte néhány írását, azonban belső munkatársként zsidó származása és a zsidótörvények miatt már sehol nem alkalmazhatták. Cikkeiért csak alkalmanként fizettek.

Nehéz évek, katonaság, munkaszolgálat, börtön

A viharfelhők már gyülekeztek Magyarország felett, 1938 és 1940 között többször behívták katonai kiképzésre és szolgálatra. 1940-ben egy orvos ismerőse segítségével befeküdt egy szanatóriumba, így mentesült az újbóli katonai szolgálat alól. 1941 májusában ötödször is behívták, ezúttal munkaszolgálatra. Gödöllőre vonult be, onnan Tokajba került, majd Újverbászon dolgozott, ahonnan csak augusztus végén térhetett haza. 1942. április elején egy szervezkedésben való részvétellel gyanúsították meg, le is tartóztatták. Fél évig a Margit körúti börtönben vizsgálati fogságban tartották, csak szeptember 12-én szabadult. A gyanúsításnak nem volt reális alapja, bírósági tárgyalásra sem került sor.

Levél az internálótáborból című írásában az emberi lét iránti mély elkötelezettsége és annak vágya kap hangot, hogy az élethez való jog mindenki számára érvényesülhessen.

„Az ember a legnagyobb testi megpróbáltatást is eltűri, ha van valami értelme. Eltűri, ha tudja, hogy ezzel jogot válthat magának a jobb jövőhöz. Eltűri, ha látja, hogy egyelőre ez a szabadság ára. Eltűri esetleg még ilyen kilátások nélkül is, ha tudja, hogy valami nagy és tiszta ügyet szolgál vele.”

Október 27-én ismét behívták munkaszolgálatra. Gödöllőre, a büntetőszázadba került, ahonnan egy hónappal később, november 27-én Ukrajnába szállították. Élete 1943. január 21-én Sztarij Nyikolszkojeben ért véget.

forrás: kozterkep.hu

Munkássága és emlékezete

1926 és 1943 januárja között, alig több, mint másfél évtized jutott Bálint Györgynek a kiteljesedésre. Azonban írásaiban mindvégig tévedhetetlenül rá lehet ismerni jellegzetes, tömör stílusára, a fölényesen biztos ítéleteire és szilárd világnézeten alapuló, bátor véleményére, mellyel a humanista, emberségközpontú élet fontosságára hívta fel a figyelmet.

Egyik kutatója így jellemezte őt:

„Teljes emberségével vett részt a bírálatban: biztos tudással és tárt lélekkel, szilárd elvekkel és türelmesen, érett ízléssel és hajlékony olvasóként, önérzetesen és tisztelettel. Jókedvvel és rezignáltan, esendően, egyre sokasodó lelki vereségeivel, és mindig vértezetten. Jelentékenyebb bíráló volt nálánál, de szövetségre termettebb nem volt.”

Ez a vélemény is azt példázza, miért őrzi emlékét a mai napig a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiája.

Tipold Károly

mentor: László József, Csaba Beatrix