Élelmiszerpazarlás Magyarországon és a nagyvilágban
Egy olyan világban, ahol naponta több mint 780 millió ember éhezik, ugyanakkor évente több mint 1 milliárd tonna étel végzi a kukában, nem beszélhetünk pusztán logisztikai hibáról. Az élelmiszerpazarlás a társadalmi egyenlőtlenség, a fogyasztói kényelem és a gazdasági irracionalitás tünete. Ez alól Magyarország sem kivétel.
Ha ehhez hozzáadjuk a termelés és feldolgozás során keletkező veszteségeket, – a betakarítás utáni, de még el nem adott élelmiszer ~13%-át -, akkor globálisan az élelmiszerek mintegy egyharmada megy kárba. Ez óriási pazarlás, miközben a Földön közel 783 millió ember tartósan éhezik.
Az élelem felelőtlen herdálása nemcsak súlyos mindennapi morális kérdés, hanem egyben elsőrendű környezeti terhelést is jelent a bolygónk egészére nézve. Az egyes élelmiszerfajták előállítása során felhasznált erőforrások úgy, mint termőtalaj, víz és elektromos áram gazdasági oldalról, míg a kidobott ételek bomlását kísérő metán, környezeti oldalról súlyosbítja a klímaválságot. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja megállapította, hogy a globális üvegházhatású gázkibocsátás 8–10%-áért egyértelműen az élelmiszerpazarlás tehető felelőssé. Ez az érték ötszöröse a teljes nemzetközi repülőipar éves kibocsátásának. Másképpen fogalmazva: ha az élelmiszer-pazarlás egy önálló ország lenne, a világ harmadik legnagyobb kibocsátóját jelentené. Emellett az élelmiszerhulladék óriási pénzügyi veszteséget is jelent a gazdaságnak. Az EU-ban évente több mint 59 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik (átlagosan 132 kg/fő), ami kb. 132 milliárd euró gazdasági kárt jelent. Ugyanakkor az EU-ban több mint 42 millió ember nem engedheti meg magának, hogy kétnaponta legalább egy minőségi étkezéshez jusson. Ez is jól mutatja, hogy az élelmiszer-pazarlás mérséklése egyaránt környezetvédelmi és társadalmi üggyé kell, hogy váljon.
forrás: Pexels.hu
A pazarlás az élelmiszer-előállítási folyamat szinte minden lépcsőfokán egyformán jelentkezik. Globális szinten a legkiemelkedőbb pazarlók elsősorban a háztartások, mivel a kidobott ételnek mintegy 60%-a az otthonokban keletkezik. 2022-ben ez az arány világszerte 631 millió tonna élelmiszert jelentett, amelyet a fogyasztók megvettek ugyan, de végül mégsem került elfogyasztásra, így automatikusan a kukában végezte.
A fennmaradó 40% a vendéglátásban (pl. éttermek, menzák) és a kiskereskedelem résztvevői között oszlik meg. Amíg az előbbiekhez nagyjából 28% (290 millió tonna) élelmiszerhulladék létrejötte, addig az utóbbihoz 12% (131 millió tonna) kidobott étel köthető. Az ellátási lánc korábbi szakaszain (termelés, raktározás, szállítás) keletkező veszteség globálisan további 14%-ot tesz ki.
Az Európai Unió háztartásai felelnek az élelmiszerhulladék 54%-áért, fejenként átlagosan 70 kilogrammnyi kidobott étellel. Az éttermek és vendéglátóhelyek adják az uniós hulladék ~11%-át (körülbelül 15 kg/fő), a kiskereskedelem pedig 8%-ot. (Érdekesség, hogy az élelmiszeripar maga is 19%-ban érintett a hulladékban, míg a mezőgazdasági termelés ~8%-ban.) Talán mindezek az adatok is jól mutatják, hogy a pazarlás mérsékléséhez a teljes termelőiláncban résztvevő szereplők összefogására van szükség, hogy a termőföldtől az asztalunkig tartó út során minél kevesebb étel hulljon le a földre.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az élelmiszerpazarlás mögött emberi tényezők is állnak. Gyakori ok a fejlett országokban a túlvásárlás, a rossz tervezés és a figyelmetlenség – sokszor megfeledkezünk a hűtő hátsó sarkában lévő maradékról, túl nagy adagot főzünk vagy rendelünk, esetleg a lejárati dátumot értelmezzük tévesen, és emiatt dobunk ki még fogyasztható élelmiszert.
A kereskedelemben és a vendéglátásban pedig a kínálat bőségére való törekvés, a szigorú esztétikai szabványok (pl. csak tökéletes külsejű zöldségek-gyümölcsök polcra tétele) vagy a túl nagy adagok vezethetnek felesleghez. A jó hír, hogy egyre több helyen ismerik fel ezeket a problémákat, és innovatív módon igyekeznek orvosolni őket.
(forrás: freepik.com)
Magyarországon az élelmiszerpazarlás mértéke a nemzetközi trendekbe illeszkedik, bár az utóbbi években némi javulás tapasztalható. Évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer válik hulladékká hazánkban. Ennek jelentős része (közel egyharmada) a háztartásokból származik. Ez azt jelenti, hogy az otthonainkban nagyjából 230 ezer tonna ételt dobunk ki minden évben. Ez az élelmiszermennyiség nincs híján a felhasználási lehetőségnek: kiszámolták, hogy ebből 430 ezer ember jóllakhatna egy teljes éven át, napi három bőséges étkezéssel.
Egy átlagos magyar ember évente hozzávetőleg 65 kg élelmiszerhulladékot termel a saját háztartásában, amely igen széles palettát fed le. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérései szerint ennek durván a fele lenne elkerülhető pazarlás – tehát körülbelül 33 kg/fő volt a ténylegesen elpazarolt mennyiség 2016 körül, ami 2022-re 24 kg/fő köré mérséklődött a tudatosabb szemléletnek köszönhetően.
Összességében eredménynek tekinthető, hogy 2016 óta 27%-kal csökkent az egy főre jutó elkerülhető élelmiszerpazarlás a magyar háztartásokban. Ugyanebben az időszakban a teljes, vagyis az elkerülhető és az elkerülhetetlen élelmiszerhulladék együttes mennyisége, ~12%-kal csökkent (68 kg-ról 60 kg-ra). Ez a fajta javuló trend ugyan bíztató, de még így is van mit tenni, hiszen a megvásárolt élelmiszereink nagyjából 10–11%-a még mindig a kukában végzi.
A hazai felmérések szerint a készételek vezetik a pazarlási toplistát – fejenként átlagosan több mint 10 kg főtt ételt dobunk ki évente. Ezt követik a zöldségek és a gyümölcsök (4,5 kg), majd a pékáruk (2,7 kg) és a tejtermékek (2,1 kg).
Jellemző tehát, hogy ami hamar romlandó vagy amit hajlamosak vagyunk túlfőzni, esetleg túl sokat venni belőle, abból több vész kárba. A pazarlásnak ráadásul igen súlyos pénzben jól kifejezhető vonzata is van: egy Nébih-kutatás becslése szerint a jelenlegi árak mellett egy átlagos magyar évente 40 ezer forint értékű élelmiszert dob ki! Országos szinten ez több mint 380 milliárd forint (!) kidobott értéket jelent évente. Ugyanakkor pozitívumnak tekinthető, hogy a 2016 óta tartó javulásnak hála a pazarlás mértéke jelentősen csökkent, így mostanra nem kevesebb, mint évi 140 milliárd Ft megtakarítást sikerült a fogyasztóknak elérniük. Ez is jól mutatja, hogy a tudatosabb fogyasztói szokások kialakítása nem csupán a környezetnek, de a vásárlók pénztárcájának is a javára válik.
Bár az eddigi adatok elsőre igen lehangolóak, Magyarországon és világszerte jelenleg is számos sikeres kezdeményezés zajlik annak érdekében, hogy minél több élelmiszer kerüljön inkább a tányérokra a kukák helyett.
Az egyik gyakran használt lehetőség az élelmiszerbankoknak, vagy más intézményeknek való adományozás. Az élelmiszerbankok nonprofit szervezetek, amelyek közvetlenül a termelőktől, élelmiszeripari cégektől, áruházláncoktól vagy vendéglátóhelyektől gyűjtik össze az el nem adott, közeli lejáratú vagy felesleges élelmiszereket, és a rászorulókhoz juttatják el azokat. Magyarországon 2005 óta működik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amely indulása óta több mint 117 ezer tonna élelmiszert osztott szét karitatív céllal. 2024-ben például 10 358 tonna adományt juttattak el 245 ezer nélkülöző emberhez országszerte, 650 partnerszervezeten keresztül. A megmentett ételek között nemcsak tartós élelmiszerek, hanem 230 ezer adag készétel is volt, melyeket rendezvényekről, vendéglátóhelyekről, szállodákból gyűjtöttek össze és osztottak szét. Az Élelmiszerbank tevékenysége egy nemzetközi összefogás része, Európa-szerte és a tengerentúlon is működnek hasonló food bank hálózatok, amelyek évente milliószámra mentik meg az élelmiszeradagokat a szemétbe kerüléstől. Franciaország úttörő lépést tett ezen a téren: 2016-ban törvényben megtiltották a nagy szupermarketeknek az élelmiszer megsemmisítését, helyette kötelezővé tették a jótékonysági szervezeteknek történő adományozást. A jogszabályt egyhangúlag fogadták el, és hatására jelentősen nőtt a rászorulóknak kiosztható élelmiszer mennyisége Franciaországban.
Egy másik szintén jelentős előrelépés ezen a téren az úgynevezett ételmentő alkalmazásoknak az elterjedése.
Az utóbbi években a digitalizáció és a startup-kultúra is megtalálta a maga szerepét az ételpazarlás ellen, aminek hatására számos mobilalkalmazás jött létre, amelyek összekötik a vendéglátóhelyeket, boltokat a fogyasztókkal, hogy az el nem adott ételek kedvezményesen gazdára találjanak a zárás előtt.
Ilyen nemzetközi példa a Too Good To Go, amely több tucat országban, köztük Magyarországon is működik, és világszerte már több mint 100 millió adag ételt megmentett a kidobástól egy éven belül. A Munch nevű magyar fejlesztésű alkalmazás 2019-ben indult útjára, és mára kulcsszereplővé vált a magyar és közép-kelet-európai ételmentésben. A program segítségével bármely résztvevő étterem, pékség vagy bolt jelezheti közös platformjukon, hogy felajánlaná az aznap megmaradt ételeit vagy csomagjait a vásárlóknak, mindezt az eredeti ár töredékéért (akár 40-60%-kal olcsóbban).
forrás: market.munch.hu
2024-ben a Munch közössége Magyarországon több mint 1700 tonna élelmiszert mentett meg – ez nagyjából 3 544 darab lift teljes teherbírásának felel meg, ahogy a cég szemléletesen kiszámolta. Ezzel mintegy 8 500 tonna CO2-eq kibocsátást is sikerült elkerülni, ami a budapesti Margit-sziget fái által egy év alatt megkötött szén-dioxid 43-szorosa. A Munch Magyarország mellet már több szomszédos országban is jelen van, ami azt mutatja, hogy az ilyen élelmes megoldásokra óriási igény van. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy ezek az alkalmazások önmagukban nem oldják meg a pazarlást, de jelentősen csökkenthetik annak mértékét: a Too Good To Go adatai szerint minden egyes megmentett ételadag kb. 2,7 kg széndioxid és 25 liter vizet spórol meg, ha az előállítás költségeit is figyelembe vesszük.
Mindemellett számos alulról jövő kezdeményezés és kreatív üzleti megoldás is segíti a folyamat résztvevőit abban, hogy kevesebb étel menjen végül veszendőbe. Ezek között szerepel a közösségi hűtőszekrények gondolata, amelyeknek a lényege, hogy bárki elhelyezheti bennük a feleslegessé vált, de még jó ételeit, és cserébe bárki ingyen elvihet belőlük bármit, amire éppen szüksége van rá. A rendszer egyik példája Nagy-Britanniából ismert, ahol a Somerset megyei Frome városában állították fel az ország első nyilvános “food sharing” hűtőjét. A mintát azóta számtalan angliai település követte. Magyarországon civil csoportok és önkormányzatok együttműködésében szintén működik néhány “ételmentő hűtő” – például Budapesten és pár vidéki városban –, ahová be lehet tenni a megmaradt ételt a rászorulóknak.
Nem mehetünk azonban szó nélkül az olyan, a probléma gyökerét célzó kezdeményezések mellett, mint a Nébih Maradék nélkül programja, amely edukációs anyagokkal, iskolai programokkal, médiakampányokkal igyekszik a lakosságot megtanítani a pazarlás csökkentésére (helyes tárolás, lejárati dátumok értelmezése, maradékhasznosító receptek stb.). Hasonló szemléletformáló megközelítésen alapul az úgynevezett „csúnya” zöldségek és gyümölcsök értékesítése is, amely szintén Franciaországból ered, és amely célul tűzte ki, hogy az élelmiszerpazarlást a kereskedők oldalán igyekszik megakadályozni, tekintettel arra, hogy a kereskedelem gyakran meg sem vásárolja vagy polcra sem teszi a külsőleg nem tökéletes, ámde teljesen ehető terményeket. Erre válaszul indult el Franciaországban az Intermarché szupermarketlánc híres Ronda gyümölcsök kampánya: a „csúnyácska” almákat, répákat, krumplikat 30%-kal olcsóbban kínálták a vásárlóknak, szellemes marketinggel (“Egy csúnya répából isteni leves lesz!” feliratokkal). Az eredmény: a vásárlók imádták az ötletet, és 60%-kal megugrott a zöldség-gyümölcs részleg forgalma az áruházakban. Így ami korábban zöldhulladék lett volna, azt sikerült értékesíteni és elfogyasztani, jó példát mutatva arra, hogy kis rugalmassággal és szemléletváltással a pazarlás visszafogható. Hasonló magyarországi kezdeményezés a LIDL áruházaiból indult „Mentsük meg!” program is, amely francia társához hasonlóan a kevésbé szép, de még fogyasztható zöldségek és gyümölcsök nyomott áron történő tovább értékesítésével igyekszik minimalizálni azok hulladékká válását. A program 2023-tól kiegészült a még fogyasztható állapotú közeli lejáratú pékáruk egységcsomagjaival.
Említésre méltó még az élelmiszerpazarlás terén az “all you can eat”, vagyis korlátlan fogyasztást kínáló éttermek: ezek az svédasztalos rendszerben üzemelő vendéglátóegységek különösen népszerűek a vendégek körében, hiszen kötött áron bőséges és változatos kínálatból lehet náluk fogyasztani. Ugyanakkor pont ezen modell miatt komoly pazarlási kihívásokkal kell szembenézniük. A svédasztal sikeréhez hozzátartozik az állandó bőség látszata: az üresedő tálcákat a pincérek folyamatosan újratöltik, mert egy fogás hiánya vagy a félig üres tálak látványa csökkenő fogyasztást eredményezhet. Ennek következtében rendszerint több étel készül el, mint amennyit végül a vendégek ténylegesen elfogyasztanak. Egy másik, a háttérben munkáló pszichés hatás, hogy ha korlátlanul lehet szedni bármely fogásból, akkor a vendégek szinte észrevétlenül többet pakolnak a tányérjukra, mint amennyit valóban meg tudnak enni, hiszen már kifizették annak az árát és így el akarják kerülni az esetleges elvesztegetett pénz érzetét. (Ezt a jelenséget a közgazdaságtanban elsüllyedt költségként, vagy sunk-cost fallacyként ismerik.) Hasonlóan nagy problémát jelent, ha valaki túlbecsüli a saját éhségét és mintegy fulladásig eszi magát.
(forrás: Pexels)
Az azonos elven működő büfék világával kapcsolatosan egyes felmérések azt állítják, hogy a szállodai büfévacsorákon felszolgált ételnek több, mint a fele a kukában végzi. A World Wildlife Fund és a Rockefeller Alapítvány közös vizsgálatai kimutatták, hogy a hotelekben a büfé jellegű reggelik, ebédek a leginkább pazarlók: ilyenkor a vendégek által kivett étel jelentős hányada visszakerül a tányérokról, és a konyhán is sok marad. Ez nemcsak környezeti probléma, de gazdasági veszteség is az üzemeltetőknek. Sok helyen ezért alternatív étkeztetési módokat kezdtek kidolgozni a pazarlás felszámolására. Az egyik ilyen lehetőség a tudatosabb adagolás és a kisebb méretű tálalóedények és poharak használata. Kutatások szerint, ha a vendégek kisebb tányérokat kapnak a svédasztalnál, kevésbé halmoznak fel túlzott mennyiséget, így kevesebb maradék keletkezik. Szintén hatásos lehet, ha az éttermek nem egyszerre kínálnak fel mindent, hanem kisebb adagokban, miközben a fogyasztást folyamatosan nyomon követve töltik fel a svédasztalt. Így jobban elkerülhető, hogy a nap végén nagy mennyiségű megmaradt étel legyen az asztalokon. Néhány európai helyszínen már bevezették a szemetelés után felszámolható büntető díjat: például Angliában egy cornwalli pub tulajdonosa fejenként 2,40 fontos (kb. 1140 Ft) extra díjat számít fel, ha valaki kirívóan sok ételt hagy a tányérján a vasárnapi svédasztalos ebéd után. Az ilyen pazarló viselkedés ellen próbálják a vendéglátósok edukációval és szabályokkal felvenni a harcot. A pénzbüntetés azonban nem mindig bizonyul hatékonynak: olykor a pozitív ösztönzők, például, a „tiszta tányér” vagy a mértéktelen fogyasztás lehetséges következményeire történő időbeli figyelmeztetés sokkal hatásosabb.
(forrás: freepik.com)
A hazai vendéglátóiparnak szintén részei a korlátlan fogyasztást hirdető éttermek, ugyanakkor a szektor szereplői egyre inkább érzékenyek a fenntarthatóságra: egy felmérés szerint a magyar éttermek 63%-a már fenntartható étteremnek tartja magát, és aktívan tesz a pazarlás csökkentéséért. Érdekes módon az Eurostat adatai alapján Magyarország kiemelkedően jól áll az éttermi ételhulladék terén: mindössze 2 kg élelmiszerhulladék keletkezik háztartásonként a vendéglátásból, ami a legalacsonyabbak egyike Európában, miközben az uniós átlag 15 kg háztartásonként. Ezek a számok azt sugallják, hogy sok hazai étterem már eleve takarékosabban működik, illetve a vendégek is jobban odafigyelnek a saját fogyasztásukra. Ezenfelül egyre elterjedtebb, hogy a vendégek a megmaradt ételt elcsomagoltatják, vagy – más vendéglátó egységek esetében – egyenesen elvitelre kérik az ételt, hogy otthon fogyasszák el, így nem az étterem pazarlását növelve, míg más éttermek a maradékot felajánlják állatmenhelyeknek vagy maguk komposztálják, komposztáltatják azt.
Az élelmiszerpazarlás csökkentése egyszerre gazdasági, társadalmi, környezet- és klímavédelmi érdek. A rendelkezésre álló adatok alapján jól látható, hogy a pazarlás mértéke továbbra is jelentős, miközben világszerte emberek milliói éheznek, és az élelmiszerláncok nem megfelelő működtetése súlyos környezeti károkat okoz minden érintettnek. A nemzetközi és hazai példák egyaránt azt mutatják, hogy jogszabályi eszközökkel, technológiai újításokkal, civil kezdeményezésekkel, fogyasztói szokások átalakításával és oktatással érdemben mérsékelhető az élelmiszerhulladék keletkezése. Magyarországon az utóbbi években kedvező tendenciák figyelhetők meg, azonban a további előrelépéshez rendszerszintű beavatkozásokra és széles körű szemléletformálásra van szükség.
Kárpáti László
mentor Csaba Beatrix
kiemelt kép: feedingwestchester.org
Kapcsolódó bejegyzések
Dagadó acélvitorlák
Útvesztő a kasszáig
